A The Sunday Herald azt írja, hogy Adrian Nastase újraélesztette a kelet-európai kommunista diktátorok hagyományait. Vadászati szenvedélyének kiélése érdekében törvénytelenségektől sem riad vissza: védett fajokat lő, szezont hosszabbít.

Nastase is kerülthet még
célkeresztbe

A brit hetilap munkatársának szeptember elsejei írása szerint Kelet-Európában ismét divatba jött a medvevadászat -- a jelek szerint tehát ez a "macsó sport" nem tűnt el a kommunista rezsim bukásával. A szerző Gabriel Ronay emlékeztet a nagy elődökre, Hruscsovra és Brezsnyevre, valamint kiemeli, hogy Titonak egyenesen rögeszméjévé vált ez a sport, míg Ceausescu vagyonokat költött erre a szórakozásra.

Három halott, egy sebesült

Adrian Nastaset, a legújabb fővadászt most azzal vádolják, hogy Suceava megyében illegálisan lelőtt három barna medvét, egy negyediket pedig sebesülten sorsára hagyott az erdőben. A cikk szerzője hozzáteszi, hogy Európában a medvék veszélyeztetett állatok, és a WWF, valamint az ENSZ védelme alatt állnak.

A miniszterelnököt és vadásztársait azzal is gyanúsítják, hogy annak érdekében, hogy a luxusvilláik falát trófeákkal díszíthessék, önkényesen megváltoztatták a törvényes vadászati szezont. A vádakat a lap az ellenzéki képviselő, Emil Boc állításai alapján fogalmazta meg, aki nemrég közölte, hogy Nastase egy alkalommal négy medvét is leterített. A demokrata politikus elmondása szerint két lelőtt medve után a harmadik, csak megsebesített vad helyett egy negyediket is "szállítottak" Nastase puskacsöve elé, hogy vadászbüszkesége ne szenvedjen csorbát.

A balkáni politikusosok pszichológiáját ecsetelve, Gabriel Ronay megállapítja, hogy a medvevadászat különleges vonzerővel bírhat a számukra, lévén, hogy teljesen elvonja a figyelmüket arról a veszélyről, aminek a védett fajok irtásával kiteszik magukat.

Medvelövés csak miniszteri engedéllyel

"Menekülj, jön Nastase!"

Az írás arról is tudósít, hogy Nastaset legutóbbi illegális vadászatára Ilie Sirbu mezőgazdasági miniszter és Filip Georgescu, az Országos Erdőgazdálkodási Vállalat igazgatója is elkísérte. A román állatvédelmi törvények értelmében a barna kárpáti medvét csak abban az esetben szabad lelőni, ha az komoly károkat okozott a falvakban, vagy a juh-állományban. Ez azonban Nastase medvéi esetében nem állt fenn. Emil Boc azt állítja, hogy a barlangjaikban téli álmot alvó medvéket a vadászkutyák kergették ki, és azokat a miniszterelnök még a kijáratnál le is lőtte.


Ugyanakkor egy medve csak a mezőgazdasági miniszter által aláírt engedély birtokában lőhető le. Lévén, hogy maga Ilie Sirbu is részt vett a vadászaton, ennek beszerzése nem okozhatott különösebb problémát Nastasenak. A lap arról is beszámol, hogy a kormányfőt továbbá azzal gyanúsítják, hogy néhány zergét is leterített a Scrovistea-i erdőben. Szezonon kívül, ami miatt utóbb a vadászati idnényt is módosítani kellett. Ez sem volt azonban túl nehéz feladat, mivel az erdőt sajátos vadállománya miatt nemrég az Állami Vagyonigazgatóság Kht. hatáskörébe helyezték: ez pedig a miniszterelnök irányítása alatt áll.